Oldal kiválasztása

Weboldaltervezés és egy egyszerűbb megoldás

Szerző:

Amíg nem látod, hogy milyen lehetőségeid vannak a weboldaltervezés kapcsán addig nem fogod tudni a jó döntést meghozni. Ugyanis ma már a honlaptervezésre több lehetőség is kínálkozik. Beszélj első lépésben egy webfejlesztő szakemberrel. Mert ő tudja, hogy hogyan tudod a legkönnyebben, költségkímélőbb módon, a lehető leggyorsabban megvalósítani azt, amit szeretnél.

 

Egyedi fejlesztésű és WordPress weboldalak

A weboldaltervezés kapcsán 3 lehetőség közül választhatsz a honlap motorját illetően. Az első az egyedi fejlesztésű honlap. Régen csak ez a megoldás volt, de azóta sokat változott a világ. Ez a legdrágább megoldás, mert a nulláról kell mindent felépíteni, ami nemcsak drága, de lassú is. Ha speciális igényeid vannak, vagy nem számít a pénz, akkor jó megoldás lehet. Azonban függeni fogsz az adott cégtől, mert ő fogja egyedül ismerni a honlapodat. Mindenképpen kérj admin felületet, hogy te is tudd szerkeszteni a honlapodat.

A másik, hatékonyabb megoldás lehet, ha előregyártott, ingyenes sablonokat használunk fel. Az első megoldás is tartalmaz ilyeneket, de ezt az úgynevezett nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszerek díjmenetesen a rendelkezésedre bocsátják. Ez azt jelenti, hogy az összerakásukért kell csak fizetned. Ilyen megoldás a világ legnépszerűbb WordPress tartalomkezelő rendszer.

Készíthetsz céges oldalt, hírportált, blog oldalt, webshopot, sőt ezeket variálhatod is egymással. Maga a motor ingyenes. És ezt használja a Fehér Ház, a BBC és a Harvard Egyetem is. Méltán népszerű. Bármikor szerkesztheted te is. Van hozzá alapból admin felület, így kedvedre alakíthatod te is WordPress programozói tudás nélkül is.

Ingyenesen is elérhető sok száz funkció, de fizetős változat is rendelkezésre áll. A WordPress honlapot azonban rendszeresen karban kell tartani (ami a többi honlapra is igaz) és érdemes biztonsági funkciókat kialakítani rajta, mert előszeretettel feltörik a nagy népszerűségének és transzparenciájának köszönhetően.
A harmadik megoldás az, hogy a WordPress rendszert tovább fejlesztjük. Azaz megspékeljük egyedi fejlesztéssel. Azaz, ha egy előre gyártott funkció nem áll készen, vagy nem szimpatikus, akár az ára miatt, akkor egyedileg is le lehet fejleszteni, programozni az adott funkciót úgy, hogy alapnak megtartjuk a WordPress motort.

 

Weboldaltervezés vagy előregyártott grafikai sablonok használata a jobb?

Igény, büdzsé és iparágfüggő. Régen csak előre megtervezett honlapok voltak, amit a webdizájner megtervezett, site-builder összerakott és webprogramozó leprogramozta a funkciókat, elkészítve a gépházat.
Az ügyfélnek volt konkrét elképzelése, esetleg küldött hasonló honlapokat minta gyanánt. De arra is volt/van példa, hogy az ügyfélnek nincs megfogható elképzelése és a grafikusra bízza a dolgot, mert például csak a színvilágot tudja meghatározni, vagy a témát.

A legjobb, ha konkrét arculattal rendelkezünk, amit a grafikus elkészített előzetesen, melynek része a logó is. Ilyenkor egy leegyszerűsített, általában fekete-fehér vázlat (drótváz) készül a honlapról, a menüpontokról.
Ez azért jó, mert vizuálisan is átlátható a honlaptervezés. És ilyenkor még viszonylag könnyen módosítható a weblaptervezés. A honlaptervezés árak természetesen ma már plusz költségként jelentkeznek. Általában minimum 200.000-400.000 Ft-ba kerülnek.

A honlaptervezés árak függnek attól is, hogy mekkora tartalomról beszélünk, hány variációt kell elkészíteni melyekből választhat az ügyfél. Illetve a tartalmi elemekről, példának okáért, ha szükség van, külön ikonokat is tervezni. Az sem mindegy, hogy hány aloldalra készíti el a weblaptervező a weblaptervezetet. Ugyanis nem szokták minden aloldalra megcsinálni, hiszen maga a letisztult arculat egységes, csak a tartalom különbözik az aloldalakon.

A honlaptervező tervei közül kiválasztjuk azt, amelyik a legjobban tetszik és a korrektúraforduló segítségével kérhetünk apróbb módosítást, mely nem minősül teljesen új tervezésnek. A weblaptervezés után összerakja a WordPress szakember az oldalt, leteszteli és kész is vagyunk.
Tehát a weblaptervező által elkészített weboldaltervek egyedi fejlesztésű honlap esetben kötelezőek, de WordPress esetén is felhasználhatóak. Ezáltal úgy fog kinézni pixel pontosan minden, ahogy szeretnénk.

Azonban van egy másik megoldás is, amit a cikk címében beharangoztunk. Nevezetesen az, hogy felhasználhatunk a weboldaltervezés helyett előregyártott grafikai sablonokat is. Ez azt jelenti, hogy a WordPress-hez elérhetőek olyan mintaoldalak, amiket profi webdizájnerek konkrét arculatra formálva elkészítettek.

Ezeknek a tartalmát kicseréljük a mi tartalmunkra, így nemigen lehet az eredetire ráismerni. A funkciók, tartalom, színek, betűméret stb. mind megváltoztathatók. Van hozzá konkrét szerkesztő is, így a honlap szerkesztéséhez nem kell programozói tudás.

Nem kell a webfejlesztőnek kiszolgáltatva lennünk, sem időben, sem árban. Ha megszűnik a cég, akkor át tudjuk a WordPress honlapunkat vinni máshova, ami természetesen a tárhelyszolgáltatásra is igaz. Ugyanis, mielőtt weboldaltervezésbe fogunk rendelkeznünk kell saját domain névvel és webtárhellyel, ahol a honlap felépítésre kerül.

 

Ha komolyak a szándékaink és forgalmat is szeretnénk a honlapunkra, akkor a legjobb, ha nulladik lépésben egy marketing szakembert keresünk fel és az ő tervei alapján bízzuk meg a honlapkészítő céget a weblaptervezéssel, illetve a technikai paraméterek megvalósításával.

 

A grafikai sablonok azért születtek meg, melyből sok ezer van, mert igény keletkezett arra, hogy szabadon bárki, akár webprogramozói tudás nélkül is tudjon honlapot építeni magának. Ne legyen egy adott cégnek kiszolgáltatva, akinek a munkáját sok más webprogramozó nem szívesen veszi át.

Ki tudja ugyanis, hogy a csontvázak mikor fognak kiesni a honlapból, amiért más a felelős, de rajta csattan majd az ostor emiatt.
Íme néhány előre elkészített Divi grafikai sablonnal alapú WordPress honlap.

Ne csak a kinézet alapján válasszuk ki az egyik sablont. Ugyanis az is fontos szempont, hogy mennyibe kerül, meddig tart a support, a frissítés. Ha ez véget ér, akkor idővel emiatt akár új honlapot kell majd elkészítenünk. Emellett a kódolás sem mindegy. Ha nagyon bonyolultan lett összerakva az adott grafikai sablon, az nagy mértékben belassíthatja az oldalt. Ezért hangsúlyozom, hogy beszéljünk WordPress szakértővel mielőtt bármi mellett elköteleződnénk.

 

A weboldaltervezés első lépése a célok felállítása

Tisztázzuk mi a célunk pontosan? Honlap, webshop, bemutató oldal vagy pénztermelő weblapban gondolkodunk? A marketingterv alapján látnunk kell a buyer persona-t, a célközönséget. Ez egy külön szakma. Nem érdemes kísérletezni, ha nem szeretnénk sok időt, pénzt elfüstölni feleslegesen és kitalálni azt, ami már ki lett találva és működik. Ha ezt választjuk, akkor a vérnyomásunk is megfelelő szinten marad.

Nem mindegy, hogy lead (érdeklődő) generálás, vagy konkrét értékesítés, e-mail listaépítés, konverzió növelése, forgalomgenerálás az igényünk stb. Az is gyakran előfordul, hogy a weblaptervezés célja a jobb felhasználói élmény és tapasztalat kiépítése (UI és UX paraméterek).

Meglévő honlapokkal is szoktak felkeresni bennünket, melyek ráncfelvarrásra, átdizájnolásra szorulnak, vagy a funkciókat kell bővíteni, esetleg javítani a WordPress honlapon. De szükség lehet új honlap elkészítésére is. Sokszor SEO megfontolásból meghagyják az ügyfelek a régi, még viszonylag jól teljesítő honlapot és egy új weboldaltervezést és készítést is megrendelnek mellé.
Az sem mindegy a weblaptervezés szempontjából, hogy hány évre tervezzük a honlapot, esetleg valamilyen eseményhez kötjük a dolgot. Egyáltalán mit szeretnénk kihangsúlyozni? A referenciákat, gyorsaságot, rugalmasságot, a termék vagy szolgáltatás egyediségén kívül. Érdemes a konkurenciát is megvizsgálni és legalább a díjmentes Google szoftvereit bekötni: Search Console és Google Analytics.

 

A honlaptervezés következő fázisa

Ahogy írtuk, a legjobb, ha a marketingterv alá rendelünk mindent, ahogy a ház is szakszerű tervrajz szerint épül fel. Gondoljuk végig, hogy milyen aloldalak legyenek, például szolgáltatások, kapcsolat, rólunk stb.
Webshop esetén az ÁSZF-ről, és minden más honlap esetében pedig a kötelező adatkezelési tájékoztatóról se feledkezzünk meg. Továbbá célszerű a főoldalt az első helyen szerepeltetni a menüben, mert több az esélye, hogy másik aloldalon keresztül találják meg a honlapunkat és ilyenkor könnyen meg tudják nézni a vállalkozásunk kezdő oldalát.

Tervezzük meg a sorrendet, hova, mi kerüljön. De mindig a leendő ügyfelek fejével gondolkozzunk, őket kell a lehető leghatékonyabb módon kiszolgálnunk. Szükség lehet CTA (call-to-action) cselekvésre buzdító gombokra, amik megfelelő marketing és SEO stratégia alapján egy irányba terelik a nagyérdeműt.

A weblaptervezés része a blog, landing oldalak kijelölése. Ide érkeznek az emberek például egy fizetett hirdetésre klikkelés után. Ezzel mi a cél? Mi történik, ha az illető a lap aljára ért? Hova menjen? Ha nincs ott semmi, akkor lehet, hogy elmegy a honlapunkról.

Ezután a tartalmakat kell elkészítenünk. Érdemes profi szakember segítségét kérve SEO és marketing alapú szöveget készítenünk. Emellett csak jogtiszta képekben, szoftverekben gondolkozzunk.
Milyenek a legnépszerűbb tartalmak, mit szeretnénk előtérbe helyezni? Később mi hova fog kerülni, ha elkezdünk blogolni? Ezt a struktúrát mind előre kell elkészítenünk.

Ezután a funkciókat is végig kell gondolnunk. Mire van szükség pontosan most és később? Ha a WordPress honlapot több tucat pluginnal tele rakjuk, akkor be fog lassulni.

Szükség lehet kapcsolati vagy egyéb formokra (űrlapmezőre), mert enélkül kisebb lesz a konverzió a megkeresés terén. Sok helyen már csak ilyet használnak. Kellhet hírlevélfeliratkozási és A/B tesztelési lehetőség, webshopban komolyabb keresőrendszer, készletkezelő, bankkártyás fizetés, automatikus számlázó, mint például a Billingo stb.

Összefoglalva, ha komoly vállalkozásban, pénzkereső honlapban, webshopban gondolkozol, akkor ne spórold ki a marketing, SEO, szövegíró szakember munkáját, mert hosszútávon a többszörösét fogod kifizetni időben és pénzben is a kísérletezések miatt. Ezután webfejlesztő és weboldaltervező tanácsadása mentén tervezzétek meg a honlapot vagy válassz előre elkészített grafikai sablont az ő tanácsára. Ne feledd, nincs két egyforma weblap, így a személyre szabott, profi ajánlatot csak egy szakember tud adni neked.

 

Keresztes Attila

Keresztes Attila

Weblapsuszter

MI (mesterséges intelligencia) működtetését tanulmányozva több, mint 10 éve WordPress rendszerrel foglalkozunk. Nem működik WordPress weblapod, webshopod? Vírusmentesítésre, karbantartásra vagy akár különleges továbbfejlesztésre van szükséged? Esetleg új, prémium minőségű honlapot szeretnél, amire büszke lehetsz és kiemel a konkurencia közül? Keress bátran és mondd el mit szeretnél pontosan.